ODAKINT

Odakint

Odakint

Kirándulás Mátyás király vadaskertjében

2015. május 05. - Szekeres Gábor

Hűvösvölgyről indulva történelmi utazást tehetünk Mátyás király egykori vadaskertjében, amelyet ma is ezen a néven tüntetnek fel a térképeken.

dsc_0756_1.JPG

Az egykori vadaskert körülbelül 4 kilométer átmérőjű volt, mely nyugaton a pálosok budaszentlõrinci – ma Szépjuhászné – birtokaival volt határos, de magába foglalta a Nyéki- és Vadaskerti-hegyet, illetve néhány mezőt is. Feljegyzéseiben egyaránt megemlékezett róla Mátyás király krónikása Bonfini, illetve a XVI. században Magyarországon járt török krónikás  Dzselálzáde Musztafa is. A török hódoltság után szép lassan a feledésbe merült, mígnem 1931-ben Garády Sándor a Hűvösvölgyi úton megtalálta a nyéki vadászkastély romjait, mely Mátyás király buda-nyéki vadaskertjének központja volt. Ma is számos helyen fellelhetőek az egykori sánc és falmaradványok - pl. Glück Frigyes út - így elég jól behatárolható, hogy merre is húzódott a vadaskert.

Bár a térkép ma is jelöli a Vadaskertet, a legtöbb túrázónak fogalma sincs, amikor Hűvösvölgyön a kék, vagy sárga jelzésen halad, hogy a középkorban királyi vadászatok és vadgazdálkodás helyszíne volt e terület.

dsc_0830.JPG

Ha már Hűvösvölgy, akkor értelemszerűen a Lángososnál kezdjük a kirándulást. Ez ugyanolyan kultikus hely, mint Dobogókőn a Matyi büfé - már gyermekkoromban működött mindkettő. Érdemes túra elején, vagy végén betérni ide.

dsc_0837.JPG

Pihenő a Vadaskerti emlékműnél

A sárga jelzésen fölfelé haladva, előbb a Vadaskerti-nyeregbe, majd a Katonasír mellett elhaladva a Vadaskerti emlékműhöz érkezünk. Noha a Vadaskert kiterjedése jóval nagyobb, mint túránké, mi a Glück Frigyes úton, vagyis a kéken, balra vesszük az irányt.  A vitorlázó repülőtér mellett még fellelhetőek a régi határkövek és egy kis szerencsével megtalálhatjuk a királyi vadaskert falmaradványait is.

dsc_0905.JPG

Önfeledten a vitorlázó repülőtéren

A következő század területbeépítéseinek, valamint az erdő közjóléti szerepének az előtérbe helyezése következtében a vad nagymértékben kiszorult a budai hegyekből. Napjainkban már tilos vadászni a hegyvidéki erdőkben, az a néhány megmaradt vadfajta nem is alkalmas a sportszerű vadászatra. A vadgazdálkodást erdeinkben a Budapesti Erdészet végzi, tevékenysége erőteljesen korlátozódik bizonyos időszakokra és helyekre, célja pedig elsősorban az elszaporodó vadállomány kilövése.

vadaskert_1.jpg

Az út visszatér rövidesen hűvösvölgyi kiindulópontunkhoz. Pirossal kiemeltem amerre mi mentünk, de jól látható az egykori vadaskert területe is.

süti beállítások módosítása