ODAKINT

Odakint


Pisznice felé

2014. november 09. - Szekeres Gábor

Amikor pár évvel ezelőtt novemberben errefelé jártunk Edittel a kéktúrán, már nem volt idő kitérőt tenni Pisznicére. Pedig már akkor felkeltette az érdeklődésemet a Másfélmillió lépés Magyarországon című filmből az egykori bánya a Gerecsében, amely ma már szigorúan védett terület.

dsc_0650.JPG

Most itt vagyunk egy pici lánnyal és két barátunkkal, hogy felfedezzük az egykori kőfejtőt. Bár elvileg tilos a belépés és őrzik is, de azért szerencsét próbálunk. 

Tovább

Gyermelyen jártunk

2014. április 12. - Szekeres Gábor
Sajnos agancs hullatás és vadászat miatt a vadaskertbe nem tudtunk bemenni, de a kerítés mögül jól ráláttunk, milyen szép az erdő, amely őzekben, vaddisznókban, muflonokban gazdag. Kevés olyan időszak van, amikor itt ne vadásznának.
dsc_0018k2.jpg

Ezen a hétvégén ismét útnak indultunk. Az unokatestvérem Mariann, aki Gyermelyen lakik, látogatóba hívott minket. Gyermely  a Keleti-Gerecse lábánál fekszik. 

Tovább