Az év utolsó napján a Mátrában, Hering Tamásékhoz látogattunk, ahol hó nélkül is alkalmunk nyílt megismerkedni a kutyafogat hajtással. Tamásék szibériai husky kutya tartással foglalkoznak, edzik őket és rendszeresen járnak gyorsasági versenyekre is. Néhány éve túrákat is vezetnek, elektromos meghajtású kocsikkal a kutyák mögött.
Már régóta szerettem volna közelebbi kapcsolatba kerülni a kutyaszánhúzással, amire Magyarországon azért eléggé behatároltak a lehetőségek.
Sajnos a havas napok száma is évről évre csökken a klímaváltozásnak köszönhetően, de azért van mód kicsit belekóstolni ebbe a nagyszerű világba.
Kicsit betekintve a kutyaszánhúzás világába, részesei lehettünk annak a harmóniának, ami a kutyák és gazdájuk között kialakult, és ami nagyon közel enged minket az anyatermészet valójához, vagy annak megértéséhez.
A fajta eredetileg Kelet-Szibériában, közelebbről a Csukcs-félszigeten és Kamcsatkán volt őshonos, és az itt lakó törzsek háziasították, majd tenyésztették őket. Ez az időszak kb. i. e. 9000-6000 közé tehető. Írásos emlék azért is nem maradt ránk egészen a XIX. sz. elejéig, mert ezek az eszkimó népcsoporthoz tartozó törzsek szinte ősközösségi szinten éltek, így nem ismerték az írást sem. A szibériai husky akkortól lett ismert és népszerű, amikor 1908-ban egy orosz szőrmekereskedő benevezte a kutyáit az alaszkai szánhúzó versenyre.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a szánhúzó husky jellemét tanulmányozva juthatunk legközelebb a vadon élő farkasok világához és azon keresztül utolsó kapocsként összeköti a civilizált embert a vadonnal.
A túrát mindenkinek csak ajánlani tudom, annak ellenére is, hogy vendégként nyilván nem lehet olyan mélyen megélni a kalandot, mint belülről. Ezt bizony csinálni kell!
Képek és videó: Szekeres Gábor
