Nem tudom mi az ami mindig vissza hív minket? Talán a kalandvágy, a felfedezés vágya, vagy pusztán a természet szeretete? Akárhogy is van, csütörtök délben, már a jásdi kocsma előtt találtuk magunkat. Mint mindig most is velünk tartott, most már majdnem 2 éves kislányunk is. Hátizsákjaink súlyosak voltak, pedig csak a legszükségesebb dolgokat vittük magunkkal ami a nomád élethez nélkülözhetetlen. Persze Angéla komfort érzetét a szabadban is biztosítanunk kellett.
A három nap alatt tökéletes sátorhelyeket találtunk, ahol kislányunk is otthon érezhette magát. Gondosan megterveztük, hol találunk forrásokat, hogy a lehető legkevesebb vizet kelljen magunkkal cipelni. Az első nap nem is volt ezzel gond, mert záporban kezdtük meg kalandunkat. :) Nem esett igazán sokáig, de a térdig érő növényzetben szinte rögtön átázott a cipőnk és a lábszárunk. Kislányunk ennek annyira nem örült, hiszen imád szaladgálni, neki pedig derékig ért a vizes fű.
Elhaladva a Szentkút előtt, az első pihenőnket egy kicsivel odébb egy cserkésztáborban töltöttük, majd folytattuk utunk. A Vadalmás-forrásnál megtöltöttük a kulacsainkat, ezután a kék jelzést követve haladtunk tovább. Angéla most kezdte felfedezni magának a természetet. Lapulevelet simogatott, majd egy kisegeret vett észre, amint felszaladt egy hosszú fűszálra. Egy kaptatón fölfelé pedig énekes rigó tojást talált. A fióka persze már kikelt, így a tojásnak csak a fele volt meg, de feltűzve egy botra, büszkén cipelte egészen a Római fürdő (vízesés) előtti pihenőig. A puha tojáshéj, szétmállott aprócska kis kezei közt, és krokodilkönnyekkel búcsúzott tőle gyermekünk.
Még késő délután megnéztük a Római fürdőt fölülről, ami meglehetősen bő vizű és iszapos volt. Utána sátrat állítottunk a pihenő alatti kis részen, a székek mellett. Vacsora után korán nyugovóra tértünk, az éjszaka meglepően hideg volt, igaz nem hoztunk hálózsákokat, csak polár pokrócokat. Korán világosodott, így a napunk is korán kezdődött. Kislányunk a szokásos tejitalát fogyasztotta reggelire, amit a gázfőzőn melegítettünk meg. A reggeli sátorbontás közben megjelent a helyi erdész. Mesélte, hogy a pihenő ebben a formájában csak pár hónapja létezik, de valószínűleg nem sokáig őrzi meg ezt az állapotát. Sajnos sok ember legyőzni jön a természetet, vagy egyszerűen csak elveszi ami neki kell és tovább áll. - A padok mind sárosak - sajnálkozott az erdész, majd kiürítették a kukákat amiért jöttek. - Mi csak vendégségbe jöttünk ide - mondtuk, és beszélgettünk tovább. Wass Albert Tündérkertjéről és még sok minden másról. Örültünk a kellemes találkozásnak, majd elbúcsúztunk. Aznap visszamentünk a Vadalmás-forráshoz, újra megtöltöttük 2 literes flakonjainkat, aztán a Római fürdőhöz gyalogoltunk a Gaja-patak mentén. Innen alulról impozáns látványt nyújtott a vízesés, jó lett volna megfürdeni benne, de most is nagyon iszapos volt.
Elhagyva az éjszakai pihenőnket Bakonynána felé indultunk. Hamar leküzdöttük azt a pár kilométert, pecsételés után pedig egy ideiglenes erdészeti úton haladtunk. A kéken tovább gyalogolva és arról letérve egy mezőn töltöttük az éjszakát. Csillagos volt az ég, hidegebb volt, mint előző éjszaka. Angi azonban most is mélyen aludt.
Az utolsó napunkra kicsit gyorsítani kellett, hogy elérjük Zircen a délutáni vonatot. Csak késő reggel tudtunk elindulni, Angit túlságosan is lekötötte egy kis patak, ahol eljátszott. Visszakanyarodtunk a kék jelzésre, ahol jó tempóban haladtunk, annak ellenére, hogy a jelzés elég szellős volt. Közben találtunk egy nagyon jó állapotban lévő énekes rigó tojást. (Ezt itthon lemostuk és viasszal töltöttük fel) A Nagyesztergár felé vezető úton egyszer csak eltűnt a jelzés. Egy órát kerestük, majd úgy döntöttünk, hogy a búzamezőt átszelő úton ugyanúgy eljutunk a faluba. Közben a már reggeli pár deci vizünk mind elfogyott, egyedül Anginak volt mit innia. A tikkasztó napsütésben alaposan elfáradtunk, hátizsákjaink is egyre nehezebbnek tűntek. Beérve a faluba, az első házhoz becsöngettünk és kértük, hogy töltsék meg kulacsainkat vízzel. A háziasszony szívélyesen fogadott minket, a kulacsainkon kívül még egy hideg üdítőt is hozott nekünk ajándékba. Hálásan megköszöntük és siettünk tovább Zirc felé a vonathoz, amelyről nem mondtunk még le.
Egy órával a vonat indulás előtt érkeztünk, melyet fejenként egy nagy jégkrémmel ünnepeltünk meg. :)
Mi az ami visszaránt minket mindig a civilizációba? Elég sok minden. Anginak különösen hiányoztak a játékai és a szobája. Minket is sok szál ide köt, de azon vagyunk, hogy az évek során egyre több szálat elvágjunk egy képzeletbeli ollóval...