Nem tudom mi az ami mindig vissza hív minket? Talán a kalandvágy, a felfedezés vágya, vagy pusztán a természet szeretete? Akárhogy is van, csütörtök délben, már a jásdi kocsma előtt találtuk magunkat. Mint mindig most is velünk tartott, most már majdnem 2 éves kislányunk is. Hátizsákjaink súlyosak voltak, pedig csak a legszükségesebb dolgokat vittük magunkkal ami a nomád élethez nélkülözhetetlen. Persze Angéla komfort érzetét a szabadban is biztosítanunk kellett.

A három nap alatt tökéletes sátorhelyeket találtunk, ahol kislányunk is otthon érezhette magát. Gondosan megterveztük, hol találunk forrásokat, hogy a lehető legkevesebb vizet kelljen magunkkal cipelni. Az első nap nem is volt ezzel gond, mert záporban kezdtük meg kalandunkat. :) Nem esett igazán sokáig, de a térdig érő növényzetben szinte rögtön átázott a cipőnk és a lábszárunk. Kislányunk ennek annyira nem örült, hiszen imád szaladgálni, neki pedig derékig ért a vizes fű. 

Angéla 21 hónapos, de nem ez volt az első túrája. Hordozókendőben járt már 4 hónaposan a Budai-hegységben, tavaly nyáron pedig sátraztunk már vele a Börzsönyben és sziklamászásaink során is gyakran magunkkal vittük. Viszont ez volt az első Kéktúrája. :)

A Kéktúrát 5 évvel ezelőtt kezdtük Hollóházától nyugati irányba, vagyis visszafelé. Ez idő alatt 761 kilométert gyalogoltunk és a Bakonyban, Kisgyónig jutottunk el.