Már vagy fél órája ránk sötétedett, ahogy megrakott hátizsákjainkkal igyekszünk le a Kapor-völgyben. Túl vagyunk két nehéz túranapon és egy álmatlan éjszakán. Még 10 kilométer a parkoló, de ez a távolság, ami máskor egy rövid futás, most még elég hosszúnak tűnik.

Pár órával ezelőtt amikor a Lengyel-öt-tavi menedékházhoz igyekeztek az emberek, még viccelődtünk. Rájuk meleg étel és sör vár, ránk még éjszakába nyúló gyaloglás. Persze nem panaszkodunk és nem is irigykedünk. Mi is alhattunk volna ott, de javíthatatlan idealisták vagyunk, szerintünk így tiszta a játék.

Többször is medveüvöltést hallunk,  szerencsére elég messziről, de megteszi a hatását. Túrabotjainkkal nagy zajt csapunk, miközben hol gyalogolunk hol kocogunk lefelé a beton szerpentinen. Megkönnyebbülünk, amikor meglátjuk a Hotel Permon esti fényeit Podbanszkóba érve. Éppen vacsorát szolgálnak fel... hm... talán majd egyszer, ha öregek leszünk. A kocsihoz érve olyan távolinak tűnik ez a két nap, mintha meg sem történt volna.

Pedig éppen előző nap délelőtt indultunk meg a Csendes-völgyön (Tichá dolina) fölfelé, amely a Liptói-havasok és a Magas-Tátra határán húzódik. A hosszú aszfalt utat elhagyva, a Csendes-patak már hangosan zúg mellettünk, mikor egy hatalmas medveürülékre bukkanunk az út közepén. Szinte még gőzölög, jó lesz vigyázni, figyelmeztet minket a látvány: itt mi vagyunk a vendégek.

Úton a Csendes-völgyben

Lassan az erdőhatár fölé érünk ahol csodálatos panoráma tárul elénk a tiszta időben.

Kilátás a Csendes-völgyből

Az egy hónappal ezelőtti túránkhoz képest most már jóval hidegebb van. A nappali hőmérséklet is alig nulla fok fölött jár, éjszaka és a magasabb régiókban pedig már keményen fagy. Az előttünk álló hegycsúcsok teteje is már havas, egyszerre félelmetes és hívogató... Megyünk már!

Ahogy felérünk a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch), rengeteg emberrel találkozunk, sokan magyarok közülük.

Mindig meglep a Tátra kettőssége. Néhol mintha a Váci úton sétálnánk, máshol pedig a madár se jár, igazi vadon érzés. Mi tagadás, utóbbit jobban szeretem. Még felkapaszkodunk a Beskid csúcsára, majd leereszkedünk a Liliom-hágóba (Ľaliové sedlo), ahol véget ér a Liptói-havasok és kezdődik a Magas-Tátra főgerince.

Pár falatot bekapunk, aztán nekiindulunk a Tátra egyik jelképének a Svinicának. Erőteljes sziluettje hívogató, csúcsa felhőbe burkolózik. A Svinica-hágó (Świnicka Przełęcz)  felől közelítjük meg. Csúcsán lengyel zászló, és a szlovák-lengyel határt jelző határkő is itt áll. Nagy élmény a tetején állni. Innen már csak egy ereszkedés vár ránk a Zawrat-hágóba, ahol az éjszakát töltjük. A másnapi program a Sasok útja, ami igazából egyikünknek sem volt tervbe véve, de legutóbbi túránkon a Naruzim menedékházban egy magyar származású hegyi vezető olyan nagy lelkesedéssel beszélt róla, hogy úgy döntöttünk, nekünk is látnunk kell.

A Svinicán a lengyel zászlóval

A Svinicán

Estére nagyon lehűl az idő. Már fagy. Egy óra alatt melegszünk csak fel, majd elővesszük nulla fokig komfortos hálózsákjainkat. Három réteg ruha van rajtunk, pehely kabát és kívül bivakzsák. Meglepő módon csak hajnalban hűl le annyira a hőmérséklet, hogy mindketten fázni kezdünk. Nehezen jön el a reggel, Robi különösen rosszul alszik. Még sötétben nekilátunk a csomagolásnak. Sietnünk kell, ha elsők akarunk lenni a Sasok útjában.

A Zawrat-hágó felé

Bivak a hágóban

Esti kilátás a Zawrat-hágóból

Előző nap a hátizsákomban végigcipeltem az igen nehéz hegymászó bakancsomat, amit most felveszek, de sajnos az első fél óra után vissza veszem a terepfutó cipőmet. Nem mozgok jól a bakancsban és meglehetősen lassú is vagyok, így nincs más választásom. Pedig a jeges, havas falakon igen jól jönne, nemhogy egy bakancs, de még egy hágóvas is. A láncos részek nyári körülmények között nem nehezek, de most jó párszor beakasztjuk a hevederjeinket, egy esetleges kicsúszás esetére. Szerencsére hozunk magunkkal egy 20 méteres kötelet is. Azok a részek, amik jó időben sima föllépkedős részek, most jegesek és csúszósak. Lánc nélkül pedig elég komoly a kicsúszás veszélye két helyen is, így ott biztosítjuk egymást. Annyira lassúnak tűnik a haladásunk, hogy attól tartunk néhány parti beér majd minket. A hegy nagyon zord és mogorva. Fagyos és hideg, mint Mordor.

A Sasok útjában

A Zerge-hegyig (Kozi Wierch) az út a Kis-Zerge-hegyen és a Fagyott-tavi-csorbán át vezet, részben a gerincen, nagyobb részben azonban a falak alatt és sokszor az északi oldalon. Komolyan elgondolkozunk azon, hogy a sárga, vagy fekete jelzésen félbeszakítjuk utunkat, annyira cudar körülmények uralkodnak fent. A nem láncos helyek sok helyen nem is biztosíthatóak. Aztán a Zerge-hegynél átérünk a déli, napos oldalra. Ég és föld a két világ. Visszatér a hitünk is és haladunk tovább.

York napsütése rosszkedvünk telét. Tündöklő nyárrá változtatta át.

Robi, már a nehéz részeken túl

A Gránát-csúcsok és Buczyna-tornyok érintésével jutunk el a kiszállóig a Kereszt-nyeregig (Krzyżne). A vége már napos időben, könnyű részeken át, igazi élménytúra. Végül is 6 órába telik míg megtesszük a Sasok útját. Senki nem előz meg minket, sőt hangokat sem hallunk magunk mögött. Kiderül, hogy a teljes szakaszt aznap, csak mi vállaltuk be. Mi viszont nagy meglepetésünkre a nagy hátizsákjaink ellenére is, leelőzünk két-két partit, akik már egy könnyebb résznél szálltak be az útba.

A Kereszt-nyeregben

A Kereszt-nyeregtől még majd 20 kilométer vár ránk a parkolóig. A sárga jelzésen ereszkedünk le a festői Nagy-tó (Wielki staw) fölé. Mivel vízkészleteink már elfogytak, a tóból lezúduló vízből töltjük fel kulacsainkat. Innen a Sima-hágó (Hladké sedlo) az úti cél, ahol majd átkelünk a lengyel oldalról a szlovákra. Egy kis tévedés folyamán nem térünk rá a hágóba vezető útra, így jelzetlen terepen, gránit törmelékeken toronyiránt érjük el a turista utat, ami a hágóba vezet, majd innen még felkapaszkodunk a  Závori-hágóba (Zawory) is. A hágóban szintén pazar kilátás fogad minket, de nem időzünk sokat, mert közeleg az este. A Kolbenheyer-völgyben (Kobylia dolinka) kezdjük meg az ereszkedést, majd a vadregényes Kapor-völgyön keresztül (Kôprová dolina) keresztezve a Kapor-patakot, érjük el az aszfalt utat, ahonnan még 10 kilométer a podbanszkói parkoló.

A vadregényes Kapor-patak

Esteledik a Kapor-völgyben

Fáradtan rójuk a kilométereket a nagy hátizsákok alatt, igyekezve, hogy minél kevesebbet kelljen a sötétben gyalogolni. A  Kapor-völgy este olyan elhagyatott a rengeteg fenyőfával, és behavazott hegycsúcsokkal, hogy az ember teljesen elveszettnek érzi magát. Ilyenkor döbbenünk rá igazán, hogy csak megtűrt vendégek vagyunk a rengetegben, itt mi vagyunk a betolakodók. A távoli medve üvöltést még továbbiak követik, az úton pedig róka fut át előttünk a fejlámpák fényében. Lassan megpillantjuk a  Hotel Permon fényeit, megérkeztünk. Kint vagyunk a vadonból, ahová mindig vissza vágyunk. A hegyek és erdők világából, ahol próbára teheti magát az ember, és kiteljesedhet a civilizációtól távol.

Képek és videó: Hegyibetyár